2013. június 8., szombat

Nyári állatterápiás tábor


Állatbarát képességfejlesztő tábor


2013. 08. 05. - 08. 09. között Állatbarát napközis tábort tartunk 4 - 12 éves gyerekeknek.

Ezen a héten az állatok kapják a főszerepet. Elmegyünk a Budakeszi Vadasparkba, megsimogatjuk és megetetjük a Margitsziget kisállatkertjének lakóit, meglátogatjuk a Budapesti Állatkertben élőket és felfedezzük a Varázshegyet, megnézzük a Természettudományi Múzeum kiállításai, majd a Noé Állatotthonban is eltöltünk egy délelőttöt. Még állatterápiás foglalkozással is készülünk, ami mindig hatalmas élmény kicsiknek és nagyoknak egyaránt.


A gyerekek játszva megtanulhatják, hogy milyen állatok élnek hazánkban és más vidékeken, mit esznek, hogyan mozognak, milyen a hangjuk, hogyan rejtőzködnek, milyen képességekkel rendelkeznek, hogyan csoportosítjuk őket.

Az ebédet és a pihenést követően, délután a gyerekek részt vehetnek még játékos képességfejlesztésen, ahol érdekes feladatok, rejtvények és mozgásos foglalkozás segítségével ügyesedhetnek. Természetesen a képességfejlesztés is „állati” témák köré épül, így még nagyobb érdeklődéssel és lelkesedéssel várhatják a foglalkozásokat a fiatal állatbarátok.

Fontosnak tartjuk, hogy a nálunk tanuló, okosodó, ügyesedő gyerekek a képességeik fejlesztése mellett lehetőséget kapjanak arra is, hogy megtanulják a felelős állattartás szabályait, az önzetlenséget, a segítségnyújtást. Reméljük, hogy amikor felnőnek, mind az emberek, mind pedig az állatok felé empátiával és segítő szándékkal fordulnak majd.

Teljes ellátással (reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna), családias környezetben szeretettel várunk mindenkit. 

A tábor hétfőtől péntekig 7:30 – 17:00 óráig működik.

Árak:

Testvérkedvezmény (unokatestvérekre is érvényes): 10 %

Jelentkezés: Lückl Zsófia 70/ 554-98-76, pregradicion@gmail.com