2012. november 16., péntek

Bemutatkozás



A Sz.I.V. Fejlesztő és Oktató Központ

      
A gyermekkorban kialakuló problémák azon túl, hogy aktuálisan megnehezítik a gyermekek és családjuk életét, hosszú távú következményekkel is járnak, s az egész életútra kihatással lehetnek. Az időben fel nem ismert és kezelt iskolai készségzavarok lehetetlenné teszik a megfelelő iskolai előrehaladást, ezáltal a gyermek nem tudja megvalósítani önmagát, sikertelen, önmagával elégedetlen emberré válik, ami pedig előszobája lehet a felnőttkori lelki problémáknak, a pszichoszomatikus megbetegedések kialakulásának, a rossz családi életnek, szélsőséges – bár sajnos nem ritka – esetben a drogfogyasztásnak, alkoholizmusnak, bűnözésnek. A korai felismerés, megelőzés szerepe rendkívüli fontosságú.

Szeretettel, Intelligenciával, Vidámsággal a gyermekekért” azt jelenti, hogy a hozzánk fordulókat gyermek centrikus, barátságos légkörben, speciálisan képzett, holisztikus szemléletű szakemberek várják. Célunk, hogy a szükséges fejlesztés a gyermek számára ne szenvedés, hanem boldogan vállalt és várt tevékenység legyen.

Szakembereink team munkában dolgoznak, így a különböző fejlesztő foglalkozások hatékonysága megsokszorozódik Szolgáltatásaink sokrétűsége komplex, teljes körű ellátást tesz lehetővé.

Kitűzött célunk a fejlődésben megakadt, részképesség zavarral, illetve személyiségfejlődésbeli-, érzelmi problémákkal küzdő gyermekek speciális egyéni és kiscsoportos fejlesztése. A nálunk folyó fejlesztés nem helyettesíti az óvodai/iskolai oktatást, hanem kiegészíti azt. 

A hiperaktivitással, figyelemzavarral, magatartási problémákkal, beilleszkedési gondokkal küzdő gyermekek nevelése, oktatása fokozott erőfeszítést jelent mind a szülők, a család, továbbá az oktatási intézmény számára. Szeretnénk, ha munkánkkal könnyíteni tudnánk a problémás gyermekek és környezetük életét.

Várjuk továbbá azokat a családokat is, akik konkrét probléma vagy nyugtalanító jelek nélkül is szeretnének többet megtudni gyermekük fejlődéséről, képességeik alakulásáról. Nekik a megelőzésben, az esetleg később kialakuló problémák korai felismerésében és a képességek továbbfejlesztésében, az erősségek kiaknázásában tudunk segíteni. 

Miért előnyösek a foglalkozásaink a problémamentes gyerekek számára is? Csoporthatás, kortárs közösségben való működés és együttműködés. Sikerélmények a családon kívüli környezetben is, összetettebb  és reálisabb énkép kialakulása. A későbbi iskolai helytálláshoz (és a sikeres felnőtt élethez egyaránt) szükséges összes képesség fejlesztése, mint figyelem, alak - háttér differenciálás, finom motorika, emlékezet, logikai műveletek, stb. Pszichés megküzdő mechanizmusok erősítése, megfelelő stratégiák kialakítása: „hogyan tudom a legjobban előnyömre fordítani a kívülről jövő negatív és pozitív impulzusokat, élményeket, a belőlem fakadó érzelmeket, indulatokat”. Tanulási és probléma megoldási technikák elsajátítása. Tudásbővítés, ismeretterjesztés játékosan: népdalok, versek, természettudomány, művészet, érdekességek, kísérletek, tehetséggondozás. 

Szolgáltatásaink, programjaink:

A csoportokat a szülők és a gyerekek igényei és a gyermekek állapota, életkora szerint alakítjuk. A foglalkozásokat hétfőtől szombatig, előre egyeztetett időpontokban tartjuk.                             



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése